Nagyon kedvelem azt a fajta időutazást, amire egy-egy régi épület hív engem barangolásaim során. Nemrégiben a Városligetben sétáltam, és eszembe jutott, amikor jó néhány évtizeddel ezelőtt drága nagyanyám minden áldott hajnalon csendesen kisurrant a lakásból, és a Széchenyi fürdő felé vette az irányt. Mivel nem messze laktunk az Andrássy úttól, ezért gyalog tette meg reggelenként az utat, és nyitáskor az elsők között lépte át a bejárati ajtót. Nos, városligeti sétám során a Széchenyi fürdő körül tettem egy kört, megpróbáltam felidézni, hogyan nézhetett ki közel egy évszázaddal ezelőtt az épület.
A Kós Károly sétányra néző három kupolás fürdő még a magamfajtákat is - aki a természetes vizekben szívesebben úszkál, semmint a még ha termálvízzel feltöltött medenceiekről van szó - hívogatja tekintélyes külsejével. No de inkább kintről csodáltam tovább, s ezen az őszi délutánon a kanyart inkább a Műjégpálya felé vettem, ami idén télre végre visszanyeri eredeti arculatát. Ennek nem csupán a korcsolyázók és a tavasztól őszig csónakázásra vágyók értékelik nagyon, hanem bárki, aki szívesen sétál Budapest szívében, zöld környezetben.
Apropó, városligeti tó - mennyiszer figyeltük a tél felé közeledő időben, amint a környék kacsái tollukat borzolva érkeznek melegedni ide, hiszen a Széchenyi fürdő elhasznált gyógyvizét engedik ide. A felcsapó gőz az őszi ködben igazán varázslatos látványt nyújt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése