"Élt valamikor Gyergyó környékén egy csodaszép lány, Fazekas
Eszter. Haja kökényfekete volt, szeme szürkészöld, alakja, mint a szélben
hajladozó büszke jegenye.
Egy napsütéses júliusi délelőtt Eszter elment a szentmiklósi
vásárba. Ott találkozott egy olyan daliás legénnyel, aki két karjának
szorításával kipréselte a medvéből a szuszt, és aki a legszívhezszólóbban
furulyázott az egész környéken, de tudott házat ezermesterkedni és szekeret
faragni is. Ahogy szemük összevillant – és mert a szerelem hirtelen jön és
szíven üt, mint a villám – megszerették gymást.
A fiú égszínkék selyemkendőt vásárolt Eszternek a
tükröspogácsa mellé és megkérte, legyen a mátkája. Az esküvőre nem kerülhetett
sor, mert a legényt elvitték katonának. A lány hűségesen várta kedvesét.
Esténként, mikor a nap a hegyek mögé ereszkedett,
agyagkorsójával kiment a fenyvesek alá a csobogóhoz és ott sóvárgott órákon át
szíve választottja után. Még a közeli hegyeknek is meglágyult a szíve a
sóhajtozástól, fájdalmas szép énekétől.
Történt azonban egyik vasárnap délután, hogy meglátta
Esztert arra jártában egy zsiványvezér. Nyergébe kapta a gyönyörű lányt és
elvágtatott vele mint a szélvész a Kis-Cohárdhoz, az ezerarcú szikla közé, ahol
tanyája volt.
Aranyát, ezüstjét ígérte Eszternek, gyémántos palotát akart
építeni, csakhogy megszeresse. A fiatal lány nem viszonozta a zsivány
szerelmét. Régi mátkáját várta vissza, amikor felkelt a nap, és akkor is, amikor
lehunyta szemét a világ. Ennek láttán feldühödött a zsivány és kényszeríteni
akarta Esztert, hogy legyen a felesége. Eszter a néma szemtanúkhoz, a hegyekhez
kiáltott segítségért. Sikolyát megértették a sziklák és ezen júliusi éjszakán
eget és földet rázó mennydörgéssel válaszoltak. Zuhogott az eső, a cikázó
villámok megvilágították a koronasötét éjszakát.
Hajnaltájban hatalmas robajjal óriási szikladarabok zuhantak
a mélybe, és az iszonyatos földindulás maga alá temetett mindent, a lányt, a
zsiványt, sőt még a pásztort is nyájastól, aki a szembelevő hegyoldalban
legeltetett.
Július utolsó vasárnapjának hajnalán, a nap első aranyló
sugarai bevilágították a sziklákkal borított vidéket.
A völgyet ahol tegnap még kristálytiszta vizével a
Vereskő-patak csobogott, teljesen elzárta a leomlott hegyoldal. Amikor a
megáradt patak zavaros vize elére a sziklagát tetejét, megfojtotta a füveket,
bokrokat és megölte a fákat. A keskeny völgy helyén tó keletkezett, amelynek
vizéből máig is kiállnak a fenyőerdő maradványai.
A környék pásztorai Gyilkos-tónak nevezték el ezt a tavat.
Így lett a hegy halálából az élet vize."